Baba

Miért érdekel mindenkit a baba haja?

...egészséges, kislány, és akkora haja van! Az újdonsült szülők nagyjából ebben a sorrendben számolnak be az ismerősöknek az újszülött legfontosabb adatairól.
2007. November 10.

Ki tudja miért, a baba hossza és súlya után csakugyan a haja tűnik a legfontosabb kérdésnek: mekkora és milyen színű? Ritkán jön dús és hosszú hajjal világra az újszülött, de még a teljesen kopaszak fejét is borítja némi pihe. Örökletes tényezők szabják meg, hogy néhány szál hajjal vagy dús hajkoronával jövünk-e a világra.

Ha mindkét szülő tar fejjel született, nemigen számíthatnak másra saját gyereküknél sem. Ez egyébként is jellemző az újszülöttek zömére. Talán éppen ezért nagy szenzáció, ha rögtön az első napokban van mit fésülni a babán.

Mulandó dicsőség

Hiába dús a lobonc kezdettől fogva, az első haj néhány hét után mind egy szálig kihullik. Szerencsés, ha folyamatos az utánnövés, így végül is nem annyira feltűnő a hajváltás. Az első évben még kialakulatlan a hajhagymák működése, így előfordulhat, hogy akár hónapokig is haj nélkül marad a baba. Ezt a kicsi neme sem befolyásolja számottevően. Nem igaz tehát, hogy a fiúk haja erősebb szálú, tömöttebb.

Tévhit az is, hogy a kicsit kopaszra kell borotválni, hogy erősödjön a sörénye. A frissen kinőtt tüskék persze szúrós tapintásúak, de csak rövidségük miatt érezzük így. Idővel minden hajhagymából “igazi” hajszál nő, türelmesen várjuk ki. Simogassuk addig is szeretettel a selymes fürtöcskéket!

Kenegessük, dörzsölgessük

A kisbaba haja nem igényel különösebb gondozást, ám fejbőrét mindennap alaposan dörzsölgessük át puha kefével. Ez serkenti a vérkeringést, jótékony hatással van a hajhagymák működésére, és megakadályozza a koszmó kialakulását. Ha már megjelent a fejbőrön a szürkés-sárgás réteg, távolítsuk el kíméletesen.

Fürdetés előtt olajos vattával kenjük be a fejbőrt, tegyünk vékony cérnasapkát a kicsi fejére, és hagyjuk rajta fél óráig. Meleg vízben dörzsölgessük meg a fejét körömkefével, majd sűrűfésűvel kapargassuk le óvatosan a fellazult réteget. Ne erőltessük, csak több alkalom után sikerül az egész fejet megszabadítanunk a kellemetlen koszmótól.

Sünifrizura vagy hajgumi

Előfordulhat, hogy már az első évben olyan hosszú a kicsi haja, hogy összekócolódik, homlokába, nyakába lóg, izzad tőle a feje. Nyugodt babánál a fürdőkádban is próbálkozhatunk hajvágással. Ültessük be a kicsit, és adjunk neki néhány játékot. Nedves ujjainkkal fésüljük át a haját, állítsuk égnek a szálakat. Csippentsünk össze egy-egy tincset nyújtott ujjaink közé, és a felette levő részt vágjuk le. Így haladunk körbe az egész fejen.

A kislányoknak csinálhatunk cuki “pálmafát”

Mindenhol egyenletesen rövid sünifrizurát kapunk – kisfiúknak ideális. A kislányok haját érdemes több apró tincsbe összefogni, mókás csattal, színes hajgumival a fejtetőre erősíteni. Így nem zavarnak a rakoncátlan szálak, és kivárhatjuk, amíg annyira megnő (gyerek és haja), hogy valódi frizurát vághatunk neki.

Álmában lepjük meg

Az izgő-mozgó kisgyereket ne zaklassuk a hajvágással. Ha mindenképpen szükséges, álmában igazítsuk meg egy kicsit a haját. Terítsünk feje alá nagy textilpelenkát, és várjuk meg, amíg mély álomba merül. Sűrű fogú fésű segítségével emeljük meg a hajat ott, ahol kurtítani kell rajta. A fésű feletti részt vágjuk le, a lehulló tincseket dobjuk egy odakészített lapátra. Aprólékosan haladjunk végig a frizurán, finoman fordítsuk odébb a kicsi fejét, ha szükséges, végül óvatosan húzzuk ki alóla a hajas textilpelenkát.

Ezek is érdekelhetnek:

Forrás: Kismama magazin