Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

5 dolog, amit biztos, hogy másképp csinálsz a második gyerekeddel

2016. szeptember 23.

Forrás: babaszoba.hu

A második babádat várod? Biztosak vagyunk benne, hogy őt is ugyanúgy fogod szeretni, mint az elsőt. A legtöbb édesanya azonban, aki már a második gyermekét neveli, azt vallja, sok minden másképp történik, mint első alkalommal.

Sok mindent másképp fogsz csinálni ezúttal


Mégis mik ezek? Íme egy többgyermekes anyuka vallomása.

Öltözködés

Az első babámnak gyönyörű babakelengyéket vettem, aranyos kis ruhákat, menő felszereléseket, kézzel kötött takarókat. Mindent óvatosan mostam, bababarát mosószerrel természetesen, aztán szépen, méret és szezon szerint akasztottam fel a ruhákat a szekrénybe. Amikor elmentünk valahová - például a gyermekorvoshoz kontrollra -, a legszebb ruhát adtam rá, az öltözékéhez passzoló nyálkendővel és babacipővel. Ha leette magát? Teljes ruhacsere!
A második gyermekem mindig azt vette fel, ami épp legfelül volt a szekrényben. Szegény gyerek az első négy hónapjában sokszor enyhén nedves felsőket viselt. (Nyálkendő? Mi az a nyálkendő?) Szerintem még zoknit sem adtam rá addig, amíg nem kezdett el cipőt viselni. És mi van a bababarát mosással? Sokszor a családi mosás halomban landolt a babaruha.

Baktériumok

Sok nő - lehet, hogy te is - válik hipochonderré, amikor gyermeke születik. Hirtelen rájössz, hogy a világ tele van baktériumokkal, amik csak arra várnak, hogy megfertőzzék a te pici, védtelen kisbabádat. Az első gyermekemmel minden üveget és cumit naponta kifőztem, minden játékot alaposan áttöröltem, rengeteg kézfertőtlenítőt elhasználtam. Volt egy kézfertőtlenítő a bejárati ajtónál, volt egy a pelenkázótáskámban is. Senki nem érhetett hozzá a kisbabámhoz kézmosás nélkül. És ha bárki eltüsszentette, elköhögte magát vagy csak szipogott egyet, máris ráparancsoltam, hogy tartsa távol magát a gyermekemtől, mert nyilvánvaló, hogy beteg.
A második babámmal a bacik a barátaim voltak. Ha kiköpte a cumiját a földre, csak beletöröltem a nadrágomba és visszaadtam. A bevásárlókocsik ülését sem töröltem már le soha, amikor beleültettem a második gyerekemet. Néha volt olyan nap, hogy egyáltalán nem is fürdött (és én sem). És egy csomó ételt megevett a földről...

Tisztaság

Első gyermekes anyaként ragyogó tisztaságot tudtam tartani az egész házban, soha nem állt halomban a szennyes, mindig elpakoltam a játékokat is. A második babám érkezése után volt, hogy nem tudtam bepakolni a mosogatógépet egy teljes nap alatt sem, a szennyes ruhák körbevettek minket, és ha egy héten egyszer fel tudtam porszívózni, már nagyon fel voltam dobva.
Ha már két gyermeked van, ragadj meg minden pillanatot, amikor le tudsz ülni vagy feküdni - a mosatlan edények mehetnek a csudába. Mindig sok lesz a piszkos edény és a szennyes ruha, gyakran lesz a rendetlenség a lakásban - de ez mind nem számít, pihenj, amikor tudsz, ez segít az életben maradásban.

Emlékek

A lányom összes mérföldkövét dokumentáltam egy tökéletesen felosztott, mindenre kiterjedő babanaplóba. Minden első pillanatát megörökítettem fotón és videón is: amikor először eszik kekszet, amikor alszik, próbáltam minél közelebbi fotókat készíteni az első kis fogacskájáról is.
A második gyermekem kórházi fotóit most, három évvel később már sehol nem találom. A fiamnak már nem vettem babakönyvet (ott van neki a nagytesóé), nem is tudom pontosan, mikor és hol tette meg az első lépéseit. Sok fotót a 3 éves nővére készített róla a mobilommal.

Aggódás

Már nem leszel többé helikopter anya. Egy gyermekes anyaként folyamatosan aggódtam a gyermekem miatt. Eleget evett? Eleget aludt? Eleget kakilt? Az a 10 perc mese, amit nézett, tönkretette az agysejtjeit? És amikor megsérült... Úristen, ahogy láttam őt sírni, én is sírva fakadtam. De amikor a második gyermekem megszületett, a helikopterem propellerjei lelassítottak.
Amikor az első gyermeked elesik, egész éjszaka a karodban tartod. Amikor a második, megkérdezed tőle: jól vagy? Akkor oké! És azok az éjszakák is a múlté válnak, amikor azért bújtad a Google-t, hogy megtudd, vajon melyik a tökéletes pelenka éjszakára. Újdonsült anyukaként valószínűleg te is non-stop az internetet bújod, ha tanácsra van szükséged. Második gyermekeddel már magabiztos vagy, és nem ijedsz már meg úgy azoktól a dolgoktól, amiket egy újszülött csinál.
Ha több gyermeket nevelsz, egy biztos: nem leszel már annyira stresszes, mint amikor még csak egyet neveltél. Az első gyermekem légzését 10 percenként ellenőriztem újszülött korában. Beleőrültem már abba, vajon van-e elég tejem, pedig a súlya szépen gyarapodott. Második alkalommal már sokkal lazább vagy, mert nem gyötör az "első anyukás félelem-szindróma".
A cikk forrása itt.

Hozzászólások

LEGO Duplo Nyereményjáték

Játssz velünk, válaszolj helyesen néhány kérdésre és nyerd meg a Lego Duplo nyereménycsomagok egyikét.

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések