Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

14 évig szopott a szuperhős

Szerző: W. Ungváry Renáta

2011. augusztus 1.

Forrás: babaszoba.hu

Hétévi szoptatás után tette először próbára fiát az anya, de mivel nem teljesített elég jól az erőpróbán, további hét évig folytatta a szoptatást. Ekkor már nem bizonyult megoldhatatlannak a feladat!

sorozat1.
Erre aztán mindenki rákattint, és megelőlegezi a szörnyülködést, ugyanúgy, mint a nyolcéves lányát szoptató nő Youtube-videója esetében. A szoptatással kapcsolatos véleménynyilvánítás egyik gyakori céltáblája ugyanis éppen az, hogy ki meddig szoptat.



Ez a bizonyos szuperhős ezek után elindult, legyőzte Fanyűvőt, aztán Kőmorzsolót, végül Vasgyúrót. A Felvilág meghódítása után az Másvilág trükkös fenegyerekei is sorra kerültek: elsőként a Hétszűnyű Kapanyányi Monyók, aztán előbb a háromfejű, majd a hatfejű, végül a tizenkét fejű sárkány - a ráadás: három rajongó tekintetű királykisasszony. Ezek után nagy nehezen a korábban legyőzött álbarátok cselszövésén is felülkerekedett, túlélte végtagjai elvesztését, sőt mi több, vissza is növesztette a grifftől kapott varázsbor segítségével. Ha röviden össze akarnánk foglalni a lényeget: jó útravalót kapott az anyjától Fehérlófia, mert testi, értelmi és spirituális tekintetben is felmúlhatatlant alakított. Az anyatej tényleges és mágikus erejét ennél szemléletesebben azóta sem sikerült megfogalmazni!

Szoptatás három dimenzióban
A szoptatást támogató egyének és civil szervezetek sokaságát tömörítő világszövetség, a WABA (World Alliance for Breastfeeding Action) 1991 óta minden évben megszervezi a Szoptatás Világhetét, évről évre más témával, a teljes skálát itt böngészheted végig. Az első ilyen akció célpontja az Innocenti Kiáltvány volt, amely a világ történetében először fogalmazta meg, hogy a szoptatás személyes, biológiai és társadalmi fontossága miatt védelmet, támogatást és megfelelő népszerűsítést érdemel, hogy legalább némi ellensúlya legyen a tápszermarketingnek, amely katasztrofálisan csökkentette világszerte a szoptató nők arányát. Ezután Bababarát Kórház Kezdeményezés volt a következő, amelyet felkaroltak. Ma már 170 ország ünnepel világszerte augusztus első hetében, hogy különféle akciókkal, programokkal hívja fel az emberek figyelmét arra: minden gyereknek elemi érdeke, hogy anyatejen nőjön fel.

Volt olyan év is, amikor épp az érem másik oldalát hangsúlyozták: azt, hogy a szoptatás megerősíti a nőket, számos biológiai előnyt biztosít, súlyos betegségektől véd meg, és segíti a személyiség kibontakozását is. Többször is hangsúlyozták más-más megközelítésből, hogy a szoptatás támogatása olyan közös ügy, amelyet az egész társadalomnak támogatnia kell a maga sokszínű csatornáin, hiszen a szoptatás a biológiai norma. Nekem az 1999-es téma tetszett a legjobban: Breastfeeding - Education for Life, mert talán ebben véltem felfedezni röviden és tömören egyik kedvenc mesém, a Fehérlófia üzenetét és azt, amit magam is olyan sokszor tapasztaltam: a szoptatás tényleg az életre nevel. Megtanítja a gyereket szeretni, szeretetet elfogadni, bízni önmagában és a körülötte élőkben, megtanulja, hogy igényeit kielégítik, de aztán fokozatosan azt is, hogy másnak is vannak igényei, amelyekhez pedig neki kell alkalmazkodnia. Csodás, hogy az anyatej közvetítésével a gyerek az ízek egész skáláját ismeri és szereti meg, és még a fokozatos elszakadásra, önállóságra is lehetőséget kap azzal, hogy maga határozhatja meg, mikor és meddig szeretne szopni.



Idén a szoptatással kapcsolatos kommunikáción van a hangsúly: ez a harmadik dimenzió az idő és a tér mellett, amelyben a szoptatás megvalósul. Jó választás, hiszen a világunk egyre inkább az információk megszerzésén, megértésén és továbbításán alapul. A szoptatással kapcsolatos tudásnak, élményeknek és poénoknak is ki kell építenünk a megfelelő csatornákat, amelyek jóval túlmutatnak az unalmas előadásokon, amelyekre beül az ember, meghallgatja, aztán el is felejti őket.

Ezerféle hatékony formát találhatunk ehhez: a szoptató nők baba-mama csoportjai, a csoportok e-mailes levelezőlistái, a közösségi oldalakon alakuló csoportok, a különféle blogok és portálok - csupa olyasmi, ami lehetővé teszi, hogy a fontos információkhoz, tapasztalatokhoz lényegében pillanatok alatt hozzájussunk.



A WABA szervezői idén például azt ajánlják, tartsunk egy gyors flashmobot augusztus 7-én délután, ahol az összegyűlő sokaság az itt látható koreográfiát és dalt adhatja elő, hogy felrázza a spontán összeverődő nézőközönséget.

Csatlakozz te is!
Ha kedved van, gyere el a családoddal augusztus hatodikán tízre a margitszigeti nagy szökőkúthoz, ahonnan a La Leche Liga Magyarország és A Szoptatásért Magyar Egyesület közös sétája indul a Szopis piknik helyszínére. A részletes programot itt találod! Ha szereted a szopis csoportok hangulatát, ott a helyed, jól fogjátok érezni magatokat!

Hozzászólások

Lactoflow: tejelválasztás támogatása természetes összetevőkkel (X)

Minden kezdő anyuka félelme az anyatej megfelelő mennyiségéről szól. Mi lesz ha nem lesz elég tejem? - hangzik általában a kérdés.

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések