Terhesség

Ráér a köldökzsinór átvágása!

Születés után a köldökzsinór leszorítását pár perccel késleltetni kell, állítják Floridai Egyetem (USF) öregedéssel és agyi működéssel foglalkozó központjának munkatársai.
2010. Június 08.

Ha késleltetjük a köldökzsinór leszorítását, több köldökzsinórvér jut át az anyából az újszülöttbe, mely egy olyan “ajándék”, amit felfoghatunk a természet által végzett első őssejt-átültetéseként. A tanulmány a Journal of Cellular and Molecular Medicine című folyóirat egyik számában jelent meg.

“Számos korábbi kutatás is kimutatta már, hogy a köldökzsinór késleltetett elkötésének nemcsak abban van szerepe, hogy rajta több köldökzsinórvér juthat át az újszülöttbe, hanem a vérszegénység kialakulását is gátolhatja” – mondja a tanulmány szerzője, Dr. Paul Sanberg, aki egyben a központ igazgatója. “A köldökzsinórvér sok értékes őssejtet tartalmaz, így a születés alatti őssejt-átadást felfoghatjuk egy természetes úton történő őssejt-transzplantációként.”

Szülésnél a méhlepény és a köldök erei pumpálják a vért az újszülött felé. Amint a vér kiegyenlítődik, a köldök ereinek lüktetése abbamarad, és befejeződik a vérátáramlás az anyából az újszülöttbe. A fejlett országokban a köldökzsinórt szinte azonnal elvágják. Azonban ha ezt a műveletet kicsit késleltetik, vagy megvárják, hogy a köldök ereinek lüktetése természetes úton maradjon abba, az nagyon jó hatást eredményezhet.

A szülési módok ugyancsak sokat változtak az elmúlt században. A történelem során elterjedt volt, és egyes kultúrákban most is az, hogy az anyák guggolva szülnek. Ebben az esetben a gravitáció is segíti az őssejtek átjutását az újszülöttbe. Manapság a köldökzsinór korai elkötésének számos oka lehet: az orvostudomány fejlődése, mely szerint az újszülött gyors stabilizálása szükséges, az elképzelés, hogy a késleltetés éppen ellenkező hatást ér el, és manapság az őssejtbankok érdekeit is szolgálhatja a korai beavatkozás.

A tanulmány egy másik szerzője, Dr. Dong-Hyuk Park szerint, a köldökzsinór elszorításának ideje és az őssejtek átjutása közötti kapcsolatot a perinatális (születés körüli) időszak első heteiben kell vizsgálni. A vér hematopoézisének (vérsejtek differenciálódásának) folyamata a terhesség első két hetében kezdődik. A pluripotens őssejtek átvitele egész terhesség alatt folytatódik, és még egy kis ideig a köldökzsinór is szállítja.

“Számos véletlenszerű és programozott eset kapcsán, szisztematikus tanulmányok és meta-analízisek során vizsgálták a korai, illetve késleltetett leszorítás hatásait, következményeit” – mondja dr. Park. “Újszülötteknél, a köldökzsinór elszorításának legalább 30 másodperccel való késleltetése lecsökkentette az agykamrai vérzés, a szepszis (vérmérgezés), a vérszegénység előfordulását, és csökkentette a vérátömlesztés szükségességét.”

Mégis eltérőek a vélemények a korai kontra késői leszorítás ügyében. A késői mellett érvelők azt hangsúlyozzák, hogy az újszülöttek a köldökzsinórvérből értékes őssejteket nyernek. “A köldökzsinórvér egyedülálló tulajdonságai, mint például a differenciálódás képessége, jól ismertek” – teszi hozzá Dr. Sanberg.

A kutatók szerint a köldökzsinór késleltetett leszorítása számos olyan újszülötteknél fellépő rendellenességre jó hatással lehet, mint például a légzési elégtelenség, a vérszegénység, a vérmérgezés, az agykamrai vérzés és a leukémia.

“A tudósok között nincs egyetértés abban, hogy mikor, és hogyan történjen a köldökzsinór elvágása” – mondja a tanulmány egy szerzője, Dr. Stephen Klasko szülész, a Floridai Egyetem dékánja. “A legfontosabb az, hogy ne hagyjuk elveszni ezeket az értékes őssejteket.”

A szerzők egyetértettek abban, hogy a leszorítás késleltetése kiemelten fontos lenne a koraszülötteknél, azoknál az újszülötteknél, akik számára nem raktároznak el őssejtet, és azoknál a babáknál, akik nehezen jutnak majd egészségügyi ellátáshoz vagy élelemhez.

További érdekességek a köldökzsinórról:

  • Köldökzsinórszövet-fagyasztás – hóbort vagy életbiztosítás?
  • Gyakori kérdések az őssejtekről
  • A köldökzsinórvér-őssejtek megőrzésének technológiája
  • Hogyan lesz a köldökzsinórvérből őssejt?
  • Forrás: Medipress