h i r d e t é s
Mandulagyulladás: műtéttel vagy anélkül?
- 2011. március 4. |
- Forrás: Medipress
- Címkék:
- mandulagyulladás,
- mandulaműtét
A mai szülők gyerekkorában még rutinbeavatkozás volt, ma már inkább ritkaságszámba megy. A mandula a védekező rendszer része, nyirokszerv, amelyet csak súlyos okkal szabad eltávolítani - ez derül ki a kutatások elemzéséből is.
A mandulaműtét gyakori beavatkozás. A visszatérő mandulagyulladásban szenvedő gyerekek jól járhatnak vele, de a jótékony hatások mellett figyelembe kell venni a műtét kockázatait, továbbá azt is, hogy a gyerekek beavatkozás nélkül is "kinőhetik a betegséget". Kevésbé súlyos esetekben ugyanis a feltételezhető előnyök még szerényebbek.
Dr. Martin Burton és Dr. Paul Glasziou, oxfordi fül-orr-gégész szakorvosok az orr- és garatmandula eltávolításának a krónikus és visszatérő mandulagyulladással küzdő betegekre gyakorolt hatásait vizsgálta. Elemzésük a Cochrane Database of Systematic Reviews 2011/2-es számában olvasható. A kutatók összesen öt, 1966 és 2008 között készült tanulmány adatait elemezték, négyet gyermekeken (összesen 719 résztvevő), egyet pedig felnőtteken (70 résztvevő) végeztek. A mandulaműtét hatásáról egy évvel a beavatkozás után csak a gyerekek esetében állt rendelkezésre megfelelő információ.

A gyerekeket két csoportba osztották, az egyikbe kerültek azok, akiknél súlyos, a másikba azok, akiknél enyhébb volt a betegség. Az első csoportba sorolt gyermekeknél a műtét segítségével átlagosan három torokgyulladás előzhető meg a következő évben, ezek közül legalább az egyik legalább középsúlyos. Ennek ára a közvetlenül a műtét után jelentkező, előre jelezhető fájdalom.
A kevésbé súlyos esetekben előfordulhat, hogy a torokgyulladás soha többé nem jelentkezik, ennek esélyét a mandulák eltávolítása csak mérsékelten csökkenti. Esetükben három helyett átlagosan csak két alkalommal jelentkezik a betegség a következő évben, de nekik is számolniuk kell a műtét utáni fájdalommal. Az "átlagos" páciens 22 nap helyett csak 17 napon érzett fájdalmat, azonban ebből 5-7 nap a műtét utáni időszakra esik.
A műtét hatása talán azért olyan csekély, mert sok beteg kezelés nélkül is jobban lesz. Az orvosnak mérlegelnie kell, milyen arányban felelősek a mandulák a torokgyulladás tüneteiért és várható-e javulás kezelés nélkül. Ugyanígy össze kell vetni a műtéttől várható előnyöket a kockázatokkal.
Itt pedig minden fontos információt megtalálsz a mandulaműtétről, az előtte-utána étrendről, sőt, még animációt is nézhetsz a beavatkozásról.
Korábbi cikkünk a mandulaműtét egyik lehetséges következményéről.
Az erdeti közleményt itt olvashatod el.

Próbálja ki most ingyenes házhozszállítással a Bio és natúr termékeket!
További termékek
- Vivani BIO Cavi Quick instant csokipor 400g 1187 Ft
- Ujjatlan body - biopamut, natúr 62/68 - 2184 Ft
- Öko tisztítócsomag - AJÁNDÉK MOSOGATÓSZERREL 6650 Ft
- NATRACARE BIO PAMUT BABA TÖRLŐKENDŐ 1970 Ft
h i r d e t é s
h i r d e t é s
A babaszoba.hu oldalain található információk, szolgáltatások nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük minden esetben forduljon szakorvoshoz!
Copyright © 2002 - 2013 Sanoma Media Budapest Zrt. - Minden jog fenntartva
h i r d e t é s