Kisgyerek

Leégés

Bármely korosztályhoz tartozik is gyermekünk, védjük a leégéstől. Minél kisebb a baba, annál veszélyesebb számára a túlzott napoztatás.
2009. Május 11.

Leégés

A nap sugarai, amennyire hasznosak és gyógyíthatnak, annyira károsak is tudnak lenni. Sokszor látja a szemlélő a strandokon, hogy a nem elég gondos, mondhatni felelőtlen szülők órákig hagyják meztelenül babáikat és kisdedeiket a napon, nem gondolva ennek súlyos következményeire. Nem csak strandon, hanem séta közben, játszótéren is leéghet a gyermek. A nap tartós és túlzott hatásának külső és belső következményei lehetnek.

A leégés nem látszik és nem is fáj azonnal, csak pár óra múlva jelentkezik fájdalmas hatása. Belsőleg bármelyik korosztályt a “napszúrásnak” nevezett megbetegedés fenyegeti, amire szintén az vonatkozik, hogy minél kisebb a baba, annál veszélyesebb. Ilyenkor lázzal vagy anélkül émelygés, hányás, fejfájás jelentkezhet, ilyen esetben forduljunk azonnal orvoshoz.

Kisbabák

A babák különösen könnyen leégnek, mivel vékonyabb, sérülékenyebb a bőrük, és a védelmet jelentő barna bőrszínt sem szerezték még meg a napon. A babákat ne tegyük ki közvetlen napsütésnek: a bőrüket csak szórt napfény érheti. Ha árnyékban van, a kocsi napernyője alatt altatjuk a kicsit, akkor is elég nap éri, amíg ide-oda tologatjuk. Az első nyár végén a lábát talán már napoztathatjuk is, de ezt magas fényvédő faktorú napozókrém védelme mellett tegyük.

Kisgyermekek

– Ne feledjük, hogy a fehér bőrű gyermekek sokkal könnyebben leégnek, és sokkal lassabban barnulnak, mint a sötétebb bőrűek.

– A víz felszínéről a nap visszaverődik. Így fentről és lentről is éri a vízen levőket. Ezért kell annyira vigyázni, ha vízparton vagyunk, és különösen, ha csónakázunk.

– A levegőnek nem kell melegnek lennie ahhoz, hogy leégjen az ember. A hűvös szélben talán még fázik is egy kicsit a gyerek, közben pedig leég a bőre. Egy könnyű ruhával mindkettőt megelőzhetjük.

– Az a bőrterület ég le legkönnyebben, amelyiket általában a legkevésbé éri levegő és napfény. Vigyázzunk például, hogy le ne égjen a kisgyermek feneke, miközben meztelenül játszik a parti homokban. Ha öt éven aluli gyermekkel vízparti nyaralást tervezünk, előtte engedjük meztelenül játszani a szabadban. Minél fokozatosabban tettük ki az első pár alkalommal a napsütésnek, annál jobban fogja bírni az erősebb napot.

– A napvédő krémek, olajok és naptejek sokat segítenek. Egyre hatásosabb krémeket gyártanak, és különösen a gyerekeknek való napozószerekből nagy a választék. Kérjük ki a gyógyszerész tanácsát, de ne feledjük, hogy a krémekkel nem helyettesíthetjük a józan megfontolást és a fokozatosságot. A fényvédő faktor azt adja meg, hogy a krém hányszorosára növeli azt az időt, ami alatt a napnak kitett bőrfelület leég. A 2-es faktor tehát annyit jelent, hogy kétszer annyi ideig lehet a napon az ember a leégés veszélye nélkül, míg a 15-ös faktor tizenötszörösére nyújtja a napon tölthető időt. Az erős déli nap azonban 2 perc leforgása alatt is leégeti a gyerek meztelen vállát, tehát magas fényvédő faktorú krémmel sem maradhat sokáig a déli napon. Kezdetben a kora reggeli és késő délutáni napra tegyük ki.

Ahányszor csak bemegy a vízbe, utána mindig újra kenjük be a napozókrémmel. Leszámítva azt a néhány percet, amíg fürdés után megszárad, legyen rajta egy könnyű kis ing vagy trikó. Gondoskodjunk arról is, hogy játék közben árnyékba húzódhasson, ahányszor csak akar. Ha nem sikerül árnyékban tartani, akkor lehet, hogy ott kell hagyni a strandot, és más szórakozás után nézni, különösen délidőben.

– Tegyünk a gyerek fejére széles karimájú szalmakalapot, ez árnyékot vet a vállára és a nyakára is.

– A fokozatosan barnuló bőrt mindig jól kenjük be a víztartalmú tejjel vagy krémmel.

– A napozás utáni készítményeken nem érdemes spórolni!

Tennivalók

– Enyhébb esetben a gyerek bőre kipirul és felforrósodik. Bőségesen kenjük be nyugtató kenőccsel és valami puha anyaggal, – trikóval, gézpelenkával – takarjuk be.

Megjegyzés:A leégett területet természetesen óvjuk a további napfénytől, mivel a leégett bőrfelület a legenyhébb napsugártól is nagyon fáj.

– Súlyosabb leégés esetén a gyerek bőrén hólyagok képződnek, és komoly fájdalmai vannak. Hacsak nem egészen kis területen égett le, és nem látszik teljesen egészségesnek a gyermek, orvosra van szükség. Ha lázas vagy rosszul érzi magát, azonnal forduljunk orvoshoz. Gyerekeknek való fájdalomcsillapítóval a fájdalmak csökkenthetők. Éjszakára a súrlódás elkerülésére nagyon simára feszítsük ki a lepedőt. A szokásos ágynemű helyett a legfinomabb takarót használjuk.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Madarász Utcai Gyermekkórház és Babaszoba.hu