Babaszoba

h i r d e t é s
h i r d e t é s

Hogyan tanul rágni?

StartlapCitromailIwiw

Címkék:
Baba,
önálló evés

Változó, mikor bújik ki a gyerekek foga, a zápfogak rendszerint csak egyéves kor után jelennek meg. Rágni azonban már előtte is tudnak a kicsik.

Metszőfogaikkal aprókat harapnak, majd szájukban ide-oda csócsálják, ínyükkel szétpasszírozzák, feláztatják, majd lenyelik a falatkákat. Hat-hét hónapos koruktól ügyesen meg tudják fogni és szájukhoz emelni a darabos ételeket. Ne hagyjuk egyedül, amikor ilyesmivel kísérletezik! Eleinte bizony előfordul, hogy rosszul méri fel a falat méretét, és köhögni, öklendezni kezd tőle. Ilyenkor kotorjuk ki szájából a falatot, majd szükség esetén fordítsuk fejjel lefelé, és ütögessük a hátát, hogy kiköhöghesse a félrenyelt ennivalót. Nem célszerű a nagyon hígra készített főzeléket cumisüvegből adni a csecsemőnek. A hígítás miatt alacsonyabb a tápértéke, gyomra tele lesz tőle, a "szilárdnak" szánt étel pedig egyáltalán nem ösztönzi rágásra. Általában remekül beválik a puhára sütött sütőtök, a sült alma, a főtt krumpli és sárgarépa, a nyers banán. A kicsik élvezik az önálló evést, és hamar megtanulják, hogyan apríthatják maguknak megfelelő méretűre a falatot. Változó, hogy a gyerek mikor jut el arra az érettségi fokra, amikor minderre szüksége is van, és képes is a kivitelezésre. A kiskanállal adott pépes étel mellett darabos ennivalóval is kínálgassuk, így majd meglátjuk, mikor érkezett el az ideje.
h i r d e t é s

A babaszoba.hu oldalain található információk, szolgáltatások nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük minden esetben forduljon szakorvoshoz!
Copyright © 2002 - 2012 Sanoma Media Budapest Zrt. - Minden jog fenntartva