Terhesség

Gyöngyösi Bugát Pál Kórház

Van, aki meglehetősen nagy távolságból is Gyöngyösre megy szülni. Ez egyáltalán nem lep meg, miután végigjártam az intézményt.
2010. December 12.

– Császármetszésre nálunk a szülések kevesebb mint egyharmadában kerül sor. Kicsit magasnak tartom ezt az arányt, de még így is az országos átlag alatt van, akárcsak a koraszülés és a perinatális halálozás. Ez azt jelzi, hogy jól dolgozunk, jó a terhesgondozás nálunk – büszkélkedik dr. Al Ghaoui Nadim részlegvezető főorvos.

dr. Al Ghaoui Nadim

Fotó: Haralambidou AnthoulaA kismamák a kórházba járnak gondozásra, valamint az otthoni védőnő látja el őket. Szülésre, apás szülésre felkészítő tanfolyamon kívül terhestornán is részt vehetnek a várandósok. Az orvos, védőnő és gyógytornász csapatát szeretnék pszichológussal is kiegészíteni.

Beöntésre, borotválásra szinte minden szülésnél sor kerül, de ha a kismama nem szeretné, nem kötelező. Az első szülések majdnem mindegyikénél van gátmetszés.

– Szorgalmazzuk, hogy a vajúdás alatt mozogjon, sétálgasson a kismama, hiszen ilyenkor könnyebb, gyorsabb a szülés, de lehetőség van fájdalomcsillapításra injekció vagy EDA (gerincközeli érzéstelenítés) formájában is. Nem zárkózunk el attól, hogy a kismama homeopátiás szereket használjon – mesél tovább a főorvos.

– Egy kísérő tartózkodhat bent a szülésnél, aki általában az apa szokott lenni. Dúla csak akkor, ha az apa nincs jelen. Ebben a kórházban még lehet természetes módon szülni faros babát, és az sem lehetetlen, hogy első császármetszés után a következő szülés hüvelyi legyen.

Születésük után a kisbabák rögtön édesanyjuk hasára kerülnek, a gátvarrás alatt azonban inkubátorban pihennek. Ezután kerül sor az első szoptatásra.

Gyöngyösi Bugát Pál Kórház

Az előkészületek után császármetszéssel

fog megszületni Bence Róbert és

Bencéné Laki Nikoletta kisfia

Fotó: Haralambidou AnthoulaA 24 órás rooming-in rendszeréről Baumgartnerné Cserta Ildikó főnővér mesél.- Szülés után a baba édesanyjával marad, és ettől kezdve éjjel-nappal együtt lehetnek. A fürdetés a szobákban történik, csecsemősnővér tanítja meg az újdonsült anyukának.

Az újszülött ellátásához minden kelléket megkapnak a kismamák. Barátságos a környezet: kellemes, meleg színek uralkodnak a szobákban, az egyágyasban tévé, internet van, képek a falon. Tápszerreklámot sehol sem láttunk. Az igény szerinti szoptatást támogatják, pótlást nem kapnak a babák.- Elégedettek velünk a kismamák. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy a szülő nők egyharmada körzetünkön kívüli – fejezi be a beszélgetést Nadim főorvos.

Tények, adatok

  • Éves születésszám: 733
  • A császármetszés aránya: 30,4%
  • Egy háromágyas és két egyágyas szülőszoba van.
  • Egy háromágyas vajúdó van, ahol szükség esetén lehet szülni is.
  • Szülésznőválasztás lehetséges.
  • Császármetszésnél az apa bent lehet a műtőben, de nem közvetlenül a kismama mellett.
  • A gyermekágyas osztályon három háromágyas kórterem és egy császáros őrző van.
  • Minden kórterem 24 órás rooming-in rendszerben működik.
  • Egyágyas és kétágyas fizetős szoba van.
  • A terhesgondozás a kórházban történik.
  • Az osztály előterében lehet látogatni.
  • Terhespatológia, újszülöttpatológia van.

Forrás: Kismama magazin