h i r d e t é s
Gyógyfürdő otthon
- 2008. január 28. |
- Forrás: Kismama magazin
- Címkék:
- hűtőfürdő,
- meleg fürdő,
- lázcsillapítás
Ha lázas a gyerek, és minden végtagja forró, először hűtőfürdővel próbálkozzunk, ne lázcsillapító kúppal vagy sziruppal.
Hűtőfürdő
A kis beteget kellemes hőfokú vízbe ültetjük (ha a felnőtt kádban fürdetjük, beülhetünk mellé), majd fokozatosan engedünk hideg vizet hozzá. Játsszunk a kicsivel, hogy eltereljük a figyelmét. Lehetőleg egész testét lepje el a víz, legjobb, ha belefekszik. Legalább tíz percig érje a hűvös víz, az egész fürdés azonban legfeljebb húsz percig tartson. Ha didereg, azonnal vegyük ki. Törülközés után mérjük meg a hőmérsékletét.
Meghűlésre meleg fürdő
A nem lázas, de meghűlt gyereknek jót tesz egy határozottan meleg fürdő. Előtte masszírozzuk meg a testét pár csepp rozmaringolajjal kevert napraforgóolajjal. Jól fűtsünk be a fürdőszobába, ültessük a gyereket a szokásosnál kicsit melegebb, de még éppen kellemes vízbe. Fokozatosan engedjünk hozzá még meleget, de úgy, hogy még véletlenül se égethesse meg magát. Öt-tíz percig tartsuk benne a kicsit. Hasznos, ha az arcát is beleteszi a vízbe, ám ha erre játékosan nem vehető rá, ne erőltessük. Miután megtöröltük, dugjuk ágyba a takaró alá, kivételesen kis időre könnyű sapkát is adhatunk rá.
Köhögésre kakukfüves
Oldja a hurutos köhögést a kakukkfüves meleg fürdő. Nagy lábosban vizet forralunk, beletesszük a kakukkfüvet (öt liter vízhez öt dekagrammot), és fedő alatt tizenöt percig állni hagyjuk. Ezután leszűrve öntjük a meleg fürdővízbe. Kellemes illata betölti a fürdőszobát, megfázáskor, náthára, köhögésre nagyon jót tesz a gőz belélegzése. A kakukkfüves vízben is legalább öt percet feküdjön a kicsi. A gyógynövény-szaküzletekben és a gyógyszertárakban sokféle kerti gyógynövény füve, illetve illóolaja kapható. A fűből a leírt módon készíthetünk főzetet, az illóolajat, esszenciát a rajta lévő használati utasítás alapján alkalmazzuk. A macskagyökér megnyugtat, jó elalvás előtt, a komló szintén az el- és átalvásban segít, a kamillának nyugtató és fájdalomcsillapító hatása van, a rozmaring felélénkíti a vérkeringést, a fenyő erősít, a levendula felfrissít és ellazít, a citromfű görcsoldó, feszültségoldó és nyugtató.

A babaszoba.hu oldalain található információk, szolgáltatások nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük minden esetben forduljon szakorvoshoz!
Copyright © 2002 - 2012 Sanoma Media Budapest Zrt. - Minden jog fenntartva
h i r d e t é s