Baba

Erre figyelj, ha együtt alszol a gyerekkel!

Vannak olyan körülmények, amelyek veszélyeztetik a kisbabát, ha felnőttel, testvérrel alszik egy ágyban. Gondoskodj a biztonságáról!
2011. Március 26.

Erre figyelj, ha együtt alszol a gyerekkel!Az Amerikai Gyermekgyógyászok Szövetségének (AAP) bölcsőhalállal foglalkozó albizottsága legfrissebb ajánlása szerint a legjobb, ha a kisbabát a szülők szobájában, de nem velük egy ágyban altatjuk. Ez már áttörést jelent a korábbiakhoz képest, az azonban aggasztó, hogy egy ágyban történő alvás esetén a szülők testét potenciálisan halálos, irányíthatatlan fegyvernek tekintik.

Ha ez igaz lenne, egyikünk sem lenne ma itt, ugyanis őseink csak úgy maradhattak életben, hogy anyáik mellettük aludtak és éjjel is szoptatták őket. Az Amerikai Szoptatási Szövetség, az Amerikai Gyermekgyógyászok Szövetségének Szoptatási Szekciója, a La Leche Liga, az UNICEF és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) mind olyan befolyásos szervezetek, amelyek támogatják az együttalvást az anyák és gyermekek egészségét vizsgáló tudományos kutatások alapján.

Abban mindenki egyetért, hogy egy ágyban történő alvás esetén egyes tényezők növelik a bölcsőhalál (SIDS) kockázatát, mivel bizonyos körülmények között nő a fulladás veszélye, amelyet az ágyban alvó egyik személy, illetve az ágynemű idéz elő. Ne aludjunk egy ágyban gyerekünkkel, ha nyugtató vagy altató hatású gyógyszert vettünk be, továbbá ha nagyon kimerültek vagyunk. A kisgyerek vagy a kisiskolás soha ne aludjon egy ágyban a csecsemővel. A terhesség alatt dohányzó anyák kicsinyei nehezebben ébrednek fel légzéskimaradás miatt, így nekik azt tanácsolják, hogy egy szobában, de ne egy ágyban aludjanak csecsemőjükkel.

Dr. James McKenna, a Notre Dame Egyetem antropológusa, az Anya-Gyermek Alváskutató Laboratórium vezetője kimutatta, hogy a szoptató anya és gyermeke alvás közben különösen érzékenyen reagál egymás jelzéseire, ez pedig meggátolja, hogy az anya ráfeküdjön a babára. Ha valaki nem szoptat, annak azt ajánlják, hogy az ágy mellé tolt bölcsőben vagy kiságyban altassa csecsemőjét.

Mindig veszélyes, ha puha matracon hasra fektetjük a kicsit, ugyanígy ügyelni kell arra, hogy a baba feje ne kerülhessen a takaró alá, továbbá párnára se fektessük. Csak könnyű takarót használjunk, és mielőtt elkezdünk együtt aludni kisbabával, nézzük át az ágyat, hogy ne legyenek olyan rések vagy lyukak, ahová a pici beszorulhat és megfulladhat. Dr. McKenna azt javasolja, ha rendszeresen alszunk együtt, emeljük le a matracot az ágykeretről és vigyük azt a szoba közepére, így nem keletkeznek rések.

Továbbra sincs egyetértés azonban abban, hogyan kellene értelmezni ezeket az ajánlásokat. Egyes szakmai csoportok, beleértve az AAP egyes tagjait is hangsúlyozzák, hogy egyáltalán nem lenne szabad egy ágyban aludni a kisbabával. Mások, mint például McKenna szerint szoptató anyák esetében biztonságos az együttalvás. Néhány szakember azt állítja, az egy ágyban történő alvás minden esetben veszélyes, erre azonban semmilyen tudományos bizonyíték nincs.Fontos, hogy a szülők tájékozott döntést hozhassanak gyermekük szükségleteinek, családjuk céljainak és nevelési elveiknek megfelelően.

Forrás: www.naturalchild.org

Korábbi cikkeink az együttalvásról:

  • Az együttalvás jót tesz az egészségnek
  • Félreértések sorozata az együttalvás körül
  • Ti együtt alusztok a gyerekkel?
  • Az együttalvásról – ezúttal a hasznosság szemszögéből
  • Forrás: Medipress