Gyerek

Egy piros autóval vittek el, azóta szülők nélkül élünk

Sajnos nem ritka, hogy egy család olyan helyzetbe kerül, hogy az utcán kell folytatnia. Ideje, hogy minél több ember megismerje ezeket a fájdalmasan nehéz sorsokat, (szülő nélküli) életeket...
2016. Február 08.

Az SOS Gyermekfalvak kisfilmeken keresztül mutatja meg, milyen a gyermekvédelmi rendszer belülről.

Értelmiségi családból nevelőotthonba

Mi történik, ha egy jól működő, értelmiségi család széthullik és az anya az utcára kerül három gyerekkel? Sára édesapja diplomás közgazdász és iskolaigazgató. A lány iskolás korában került a kecskeméti SOS Gyermekfaluba testvéreivel, röviddel szülei válása után. Sokáig voltak kötődési problémái, nem szereti, ha hozzáérnek. Egy nevelőtől kapta meg az első ölelést, ami jól esett neki. Ma egyetemi hallgató és épp önálló életet kezd a fővárosban.

Az SOS Gyermekfalvak kampányfilmjeiben olyan helyzeteket mutat be, amelyek nyomot hagynak egy gyerek életében. Állami gondoskodásban élő fiatalok beszélnek őszintén az őket ért sérelmekről, örömökről. Magyarországon 22 ezer gyerek él gyermekvédelmi gondoskodásban, közel félezren az SOS Gyermekfalvakban. A kampány célja, hogy felhívja a figyelmet a gyermekek jogaira.

Az alapítvány az Európai Bizottság támogatásával 9 uniós országban folytatott program keretében gyerekjogi képzést indít gyermekvédelmi szakellátásban dolgozóknak. Összesen 800 szakembert képeznek ki.

További filmek:

Emlékek örökbe:

Gábor története:

Forrás: SOS Gyermekfalvak