Babaszoba

h i r d e t é s
h i r d e t é s

Az örökbefogadás lelki háttere

StartlapCitromailIwiw

Címkék:
titkos- nyílt örökbefogadás,
trauma

Az örökbefogadás különleges lélektani helyzetet teremt, amelynek összesen öt szereplője van, egy gyerek és négy szülő. Az örökbe fogadott gyerek nehezen birkózik meg a ténnyel, hogy az őt örökbe fogadó anya előtt volt már egy édesanyja.

Múltja megismerésétől kezdve foglalkozik a gondolattal, hogy hova tűnt el a vér szerinti édesanyja, egyre többet kérdez róla, aki így az örökbefogadó gondolataiban is állandóan jelen van. Épp emiatt az egyik legnehezebb feladat egy jól működő örökbe fogadó szülő-gyermek kapcsolat esetén, hogyan lehet érzelmileg rávezetni a gyereket arra, hogy a valóságban kire számíthat, kihez tud biztonságosan kötődni.
Az örökbefogadás ugyanakkor nálunk ma még bizonyos értelemben tabunak számít, nem véletlen, hogy a legutóbbi időkig a titkos örökbefogadás volt az általános, és a nyílt változat a nemrégiben elismert civil szervezetek nyomására vált elfogadottá és közismertté. A titkolózás és a titkos örökbefogadás azonban nem ugyanaz, és az egyik nem következik a másikból.
A szakemberek egybehangzóan arra figyelmeztetnek, hogy a gyerek elől nem szabad eltitkolni a múltját. A gyermekpszichiátria szabályai szerint ötéves korig javasolható a titok felfedése, ha később történik, az már sérüléseket okoz.
A véletlenül kiderülő múlt óriási, szinte feldolgozhatatlan traumához vezethet; ilyenkor tényleg világgá szoktak menni a gyerekek. Sok örökbefogadó számára mégis komoly nehézséget jelent belefogni abba a bizonyos beszélgetésbe. Vannak, akik akár évekig is képesek halogatni, míg végül késő lesz.
Fontos állomás a vér szerinti szülő elítélése helyett a vele való együttérzés kialakítása. Ezután könnyebb a múlt feltárása is, amit egy-egy befogadott, örökbefogadott kiscicáról, kiskutyáról szóló igaz mesetörténet elmondásával és átélésével lehet előkészíteni. Ugyanígy egy elhagyott állat befogadása is segíthet. Ezek a történetek nemcsak azt közvetítik, hogy az elhagyottságból van kivezető út, hanem segítségükkel az örökbefogadás fogalma is érthetőbbé válik.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

picur rádió - zenék, mesék, dalok, mondókák gyerekeknek


Babanaplók

Mi ajánljuk

Legfrissebb

Vezess naplót Te is!

Utónévtár névajánló

Rudolfina

Eredet: német
Jelentés: dicső farkas

Krizsán

Eredet: ismeretlen
Jelentés: jelentése ismeretlen

Még nincs eldöntve? Utónévtárunkban több, mint 3087 nevet és jelentését, eredetét megtalálja!

tovább

A babaszoba.hu oldalain található információk, szolgáltatások nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük minden esetben forduljon szakorvoshoz!
Copyright © 2002 - 2012 Sanoma Media Budapest Zrt. - Minden jog fenntartva