h i r d e t é s
Arcüreggyulladás
- 2007. november 11. |
- Forrás: Kismama magazin
- Címkék:
- antihisztamin,
- fogfájás,
- fejfájás
Az arcot kívülről szemlélve nem látszik, mennyi "üres" rész van a csontok alatt, között. Az arckoponya csontjai nem olyan tömörek, mint a végtagokéi.
A látható orrlyukak az orrüreghez vezetnek, ez pedig több melléküreggel áll összeköttetésben. Némelyik már születéskor megvan, míg a homloküreg az első év vége felé, a többi pedig ezután fejlődik ki. A levegővel telt üregeket nyálkahártyával béleli. Mivel kisgyerekkorban az üregek szűkek, könnyen megrekedhet bennük az orrból átjutó váladék. Az arcüreggyulladás hároméves kortól, a homloküreg-gyulladás hétéves kortól jellemző, míg az orrüregből már csecsemőkorban könnyen áthúzódik a fertőzés a fülbe. A melléküregek gyulladására utal a két hétnél tovább tartó nátha, az állandó köhécselés, különösen éjszaka és felkelés előtt, az örökösen eldugult orr, a szájon át légzés, az orrhangú beszéd, a sárgás-zöldes orrváladék. Fejfájásról (a szemek mögött, a homlok tájékán), fogfájásról panaszkodhat a gyerek. Nem mindig jelentkezik láz, ettől függetlenül feltétlenül mutassuk meg orvosnak a gyereket, ha ezeket a tüneteket tapasztaljuk.
Bakteriális fertőzés, ritkábban allergia okozhatja. Ha tíz-tizenkét nap után is gennyes, sűrű orrváladék ürül, felmerül az arcüreggyulladás gyanúja.
Kezelés: Rendszerint antibiotikumot ír fel az orvos, ezt kiegészítheti egy nyálkahártya-duzzadtságot csökkentő orrcsepp, esetleg az orrlégzést segítő orrkenőcs. Allergia esetén antihisztamint, vagyis az allergiás reakciót csökkentő szert javasol.
Házi gyógymódok: A legfontosabb az orrváladék hatékony eltávolítása, lehetőleg orrcsepp beadása után. Orrszívás előtt és után is segíthet a meleg borogatás termotasakkal vagy a gyengéd masszírozás egy meleg kemény tojással. A forró kamillás gőzzel végzett inhalálást ma már nem javasolják a fül-orr-gégészek.
Mikor múlik el? A kezelés hatékonyságától függően ez nagyon változó lehet, de legalább egy hetet vesz igénybe.

Próbálja ki most ingyenes házhozszállítással a Bio és natúr termékeket!
További termékek
- Vivani BIO Cavi Quick instant csokipor 400g 978 Ft
- Ujjatlan body - biopamut, natúr 62/68 - 2427 Ft
- Öko tisztítócsomag - AJÁNDÉK MOSOGATÓSZERREL 8645 Ft
- NATRACARE BIO PAMUT BABA TÖRLŐKENDŐ 1732 Ft
h i r d e t é s
h i r d e t é s
A babaszoba.hu oldalain található információk, szolgáltatások nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük minden esetben forduljon szakorvoshoz!
Copyright © 2002 - 2013 Sanoma Media Budapest Zrt. - Minden jog fenntartva
h i r d e t é s