Terhesség

Marcsi naplójának pasiverziója: Az érem másik oldala

Hónapról hónapra olvashatod a Kismamában Fodor Marcsi kismamanaplóját. Most azt is megtudhatod, hogyan látta ugyanazokat az eseményeket a párja, Batki Zsolt. Íme az első hónap apaszemmel!
2009. Augusztus 27.

Mikor jön jó időpontban egy baba? Nagyon jó kérdés, biztosan rengeteg tudományos vizsgálat adott már választ rá, és persze nekem is megvan a saját, megfigyeléseken alapuló válaszom (a megfigyelt kísérleti alany persze elsősorban én magam voltam). Az első bébi érkezzen az esküvőt követő egy-két éven belül! Ha előbb érkezik, akkor a rokonság rosszallására számíthatunk, ha pedig utóbb, akkor az ember lassan elkezd kételkedni a képességeiben. Márpedig férfiként állíthatom, nem sok lehangolóbb gondolat van, mint a férfiasságunkba vetett hit megingása. Nem is beszélve a meddőségi vizsgálatok rémképéről. Mi ezt a párommal szerencsére megúsztuk, első leányom a fenti szabálynak megfelelően épp másfél évvel az esküvőnk után érkezett. (Azóta is ő a szabálykövetőbb a lányaim közül). A másodikkal kapcsolatban már nagy a szórás. Van, ahol érkezésére a megjelölt időpont a “soha” (most nem az első gyerekükkel vajúdó kismamákkal teli kórtermekre gondoltam), és vannak családok, ahol a “majd” a legmegfelelőbb időpont meghatározás. Én az utóbbi álláspontra helyezkedtem az első lányom babusgatásakor, míg a feleségem ennél sokkal korábban szerette volna. Ahogy az lenni szokott, neki lett igaza, és másfél év múlva jött a kisebbik csajszi, aki azóta is az anyja kedvét keresi inkább. No, és elérkeztünk a harmadik gyerekhez. Elérkeztünk???

Nem, dehogy! Nálam úgy alakult a dolog, hogy minél több gyerekről volt szó, annál kevésbé vált sürgetővé a születésük. Szerintem fordított arányosság áll fenn: az első még nagyon kell, de a harmadikkal szemben már annyi ellenérve van egy, a magyar valóságban családfenntartó apának, hogy nehéz megbarátkoznia a gondolattal. Szerencsére a feleségem már akkor elkezdett puhítani, amikor megtudta, hogy terhes a másodikkal. De az ellenállásomat igazán a nagy, rettenetes gazdasági világválság törte meg. Ilyen körülmények között harmadik gyereket vállalni, az van akkora kaland, amibe már érdemes belevágni, nem?! Ezt persze viccnek szántam, de komolyra fordítva a szót: nekünk szerencsénk volt, és nem dőlt be egyetlen kenyéradó gazdánk vállalkozása sem, nem éreztük meg a mindennapokban a nagybetűs VÁLSÁGOT, miközben mindenki azt sulykolta, hogy most nagyon rossz nekünk. Ja, hát ha ennél rosszabb már nem lehet…

Ettől persze még nem a harmadik gyerek állt a gondolataim középpontjában, de amikor egy hajnalon a feleségem visszabújt mellém az ágyba, megmagyarázhatatlan módon az az érzésem támadt, hogy terhességi tesztet csinált, és mindjárt azt fogja mondani, amit az előzőeknél is: “Szeret minket a Jóisten!” Nem mondott semmit, a mellkasomat mégis elöntötte az a kellemes, bizsergető forróság, amit szerintem nyugodtan nevezhetünk boldogságnak.

Reggel aztán kiderült: nem jártam messze a valóságtól, mert tesztet ugyan nem csinált, de kiszámolta, hogy késik. Nekem ennyi elég is volt: már itt is van a baba. Most bevezethetek egy új fogalmat: apai ösztönöm megsúgta! Az sem tudott megingatni e meggyőződésemben, hogy a következő napokban elvégzett terhességi tesztek hol pozitívak, hol negatívak lettek, és első látásra az orvos is csak a feleségem cisztájában volt biztos, a magzatban nem. Megnyugtatott az, hogy ösztöneimben eddig soha nem kellett csalatkoznom, és az biztos, hogy azon a hajnalon, félálomban nem a racionális énem súgott. Hanem lehet, hogy a gyerek? Ha igen, akkor jó hírem van minden kispapának: bizony, lehet a magzattal kapcsolatot létesíteni már a fogantatás után közvetlenül is – vagy legalább észre lehet venni az áldott állapotot a párunkon.

Szóval én már tudtam azt, amit az orvos csak másfél héttel később mert biztosan kijelenteni, mégsem éreztem késztetést, hogy világgá kürtöljem. Nem úgy, mint a feleségem, aki már az első bizonytalan csíkocska láttán telefonálgatni kezdett. Én ennél komolyabb vizuális megerősítésre vártam volna, mondjuk egy egyértelmű ultrahangos leletre. Szóval itt a második nagy kérdés: mi a jó időpont a baba érkezésének bejelentésére?

Ahonnan én jövök, úgy tartják, ki kell várni a három hónapot, és csak utána szólni a rokonságnak, de a párom szerint ez felesleges babonaság, a három perc pont annyira elég, mint a három hónap. Igaz, ha nem szólt volna az első teszt után másoknak, akkor nem kellett volna másnap felhívnia őket, hogy a második teszt negatív lett, majd harmadnap újra telefonálni, hogy a mai eredmény ismét pozitív. (A harmadik után elment a kedve a csíkra pisiléstől…) De mivel ez neki nem okozott fáradságot, én szép csendesen háttérbe vonultam. Elvégre a feleségem sokkal jobban ért a terhességhez, mint én, miért zavarnám benne még én is? Arra ott lesz a hányinger, a gyomorégés, a fájó derék/láb, és persze ott a sok szakember, akik megmondják, mit tegyen és mit egyen, hogy a baba még tökéletesebb legyen, mint mi magunk vagyunk. A jó tanácsokat persze én is mindig meghallgatom, el is fogadom, csupán egy dolgot nem értek: miért kell a halat kapszulában enni? A halolaj biztos benne van a halban is, de a nejem azt nem szívesen eszi meg. Szóval legközelebb, ha a nagylányokkal horgászosat játszunk, a műanyag halak mellé kapszulákat is dobok majd a vízbe. Hadd készüljenek már most a leendő anyaságra!

Forrás: Kismama magazin