Terhesség

Faros a baba!

A szülés megindulásának pillanatában a babák többsége fejjel lefelé helyezkedik el az anyaméhben, így testük legszélesebb részével tágíthatják maguknak az utat kifelé. Nehezebb dolguk van azoknak, akik valamilyen oknál fogva fordítva helyezkednek el.
2007. Szeptember 04.

Faros a baba!

A várandósság utolsó harmadához érkezve a legtöbb magzat változtat korábbi testhelyzetén, és fejjel lefelé fordul. Százból hárman-négyen azonban mindvégig “ülve maradnak”, s így alaposan feladják a leckét az orvosnak: vajon vállalható a sima szülés, vagy jobb, ha császármetszés mellett dönt? Manapság egyre gyakoribb, hogy műtétre kerül sor, különösen koraszülöttek és először szülő kismamák esetében. A császármetszés pedig ötven százalékkal növeli az esélyét annak, hogy a következő szülésnél is műtétre lesz szükség.

Farfekvés: miért nem fordult meg a baba?

Néha egészen nyilvánvaló, ultrahangvizsgálat során jól nyomon követhető okok miatt helyezkedik el fordítva a baba. Ha a méhfalban nagyobb miómák (méhizomgöbök) találhatók, ha a méh rendellenes alakú vagy helyzetű, ha a méhlepény elöl, a méhszájnál tapad, illetve túl sok vagy túl kevés a magzatvíz, előfordulhat, hogy a magzat nem is tud fejjel lefelé elhelyezkedni.

Koraszülöttek esetében azért gyakoribb a fartartás, mert a 32. hét előtt általában eleve így helyezkednek el. Az esetek jelentős részében azonban semmilyen eltérés nem magyarázza az úgynevezett “tartási rendellenességet” – a szülészeti tankönyvekben így minősítik a medencevégű fekvést. Mivel a fartartás a további várandósságok során gyakorta ismétlődik, az is felmerült, hogy esetleg genetikai okok is szerepet játszanak benne.

Érdekesség, hogy bizonyos esetekben – amikor a medencevégű tartást semmilyen rendellenesség sem magyarázza – a faros babák megfordításával is próbálkoznak, s ez a művelet gyakran sikeres is. Ám a makacs “farosok” az utolsó pillanatban mégis visszafordulnak kedvenc testhelyzetükbe. Az úgynevezett külső fordítást a módszerben jártasságot szerzett orvos végezheti ultrahangos vizsgálat és magzati szívhangellenőrzés mellett. A beavatkozásnak kockázatai is vannak, hiszen előfordulhat lepényleválás, és a köldökzsinór is rátekeredhet a magzatra.

A faros szülések kockázatosabbak, mert a baba keskenyebbik része halad elöl, s a legnagyobb rész, a fej gördül ki utoljára és leggyorsabban. A magzati koponyának ilyenkor – ellentétben a fejvégű szüléssel – nincs ideje “konfigurálódni”, azaz átmérőjében és alakjában a szülőcsatornához alkalmazkodni. Medencevégűen elhelyezkedő magzatoknál ezért különösen fontos, hogy szülés előtt és szülés közben is megfigyeljék, nem áll-e fenn téraránytalanság a koponya és a csontos medence közt.

A legkockázatosabb percek akkor következnek, amikor a magzat már egészen a lapockacsontja csúcsáig megszületett. Ekkor ugyanis a fej és a csontos medence közé szorul a köldökzsinór, s a fej áthaladásáig teljesen leszorítódik. Éppen ezért a kitolási szak utolsó részének faros babáknál két-három perc alatt le kell zajlania.

Gondos mérlegelés a szülésnél

Faros szülések kísérésénél különösen fontos erény a türelem és a tapasztalat. A szülés akkor ígérkezik szövődménymentesnek, ha az anya medenceméretei megfelelőek, és a magzat becsült súlya 2500 és 3500 gramm közé esik. Ennél nagyobb faros babák is megszülethetnek egészségesen, ha a medence kellően tágas. További feltétel, hogy a szülés jól haladjon, vagyis a méhszájtágulás másfél óránként egyujjnyi legyen. Ha a szülés burokrepedéssel, de fájások nélkül kezdődik, általában nő a császármetszés valószínűsége, de az orvos ilyenkor is várhat hat-nyolc órát a fájások rendszeressé és erőteljessé válására, illetve megpróbálhatja oxitocin-infúzióval elérni ugyanezt a hatást.

Ugyanakkor nem lehet cél, hogy mindenáron elkerüljük a császármetszést. Sokszor menet közben dől el, hogy megszülethet-e a baba, vagy jobb, ha az orvos – eredeti döntését felülbírálva – mégis műtét mellett dönt. Intő jelnek számít például, ha időközben fájásgyengeség lép fel.

A “nyomatás” faros szülések esetén sem helyénvaló, s hibának számít, ha a szülést kísérő kifelé húzza a félig már kibújt testet. Ilyenkor ugyanis felcsapódhat a baba karja. A tapasztalt orvos ehelyett a méhösszehúzódás előre toló hatásával együttműködve óvatosan az anya hasa felé fordítja ki az arccal a gát felé néző magzatot. Ezt nevezik Bracht-féle műfogásnak. A szakszerűen kísért medencevégű szülésnél rendszerint sem magzati, sem anyai sérülés, károsodás nem fordul elő.

Egyre több császármetszés

A faros szülés levezetéséhez elengedhetetlenül fontos a gyakorlat. Tragikusan végződhet a szülés, ha az orvos nem tudja megfelelően megítélni a helyzetet, és türelmetlenül sietteti a folyamatot. Arra azonban egyre kevesebb esélye van a fiatal orvosoknak, hogy tapasztalatokat szerezzenek, hiszen egyre gyakrabban választják a császármetszést. Ez részben a műhibaperektől való félelem miatt van így, részben pedig azért, mert hiányoznak a megfelelő gyakorlati ismeretek. Ezt nem lehet könyvből megtanulni: tizenöt-húsz faros szülést kell végignézni, mire segédlet mellett belevághat ilyesmibe egy fiatal orvos. Tapasztaltnak pedig akkor mondhatja magát, ha már negyven-ötven medencevégű szülést levezetett.

Mindhárman simán születtek – farosan

Ha a szülészorvos nehéz döntési helyzetbe kerül, titokban talán felteszi magának a kérdést: milyen megoldást választana, ha saját feleségéről vagy gyerekéről lenne szó. Írásunk szaktanácsadója, dr. Bördős Lajos már pályája kezdetén, saját gyerekei világrajövetelekor is pozitív tapasztalatokat szerzett a faros szülésről. Ettől kevésbé féltette feleségét, mint a császármetszés esetleges szövődményeitől.

Tamás, az elsőszülött a várandósság 36. hetében már kifelé kívánkozott, ám meglehetősen szokatlan módszerrel: lábbal előre. Ez már akkor, huszonnyolc évvel ezelőtt is császármetszést jelentett volna, s a másodfőorvos már be is mosakodott a műtéthez. A burok szerencsére csak akkor repedt meg, amikor a méhszáj már eltűnt, s a szülés kritikus szakasza, a fej megszületése is gyorsan és rendben lezajlott. A kisfiú 2500 grammos súlyának köszönhetően a kedvezőtlen lábtartás ellenére egészségesen született meg.

Adri, a másodszülött kislány is bátyja nyomdokain járt, de valamivel egyszerűbben, úgynevezett far-lábtartásban helyezkedett el. A szülés még a 41. héten sem indult meg, ezért oxitocinnal indították. Ezúttal – az előzményeken felbátorodva – a kollégák is bizakodóbban álltak a szülés elébe, de mivel meglehetősen rendszertelen volt a fájástevékenység, mégis a császármetszés mellett voksoltak. Végül abban egyeztek meg, hogy csak akkor lesz műtét, ha a burok a méhszáj teljes eltűnése előtt reped meg.

Szerencsére nem így történt, a burok kivárta a megfelelő pillanatot, az orvos csak a méhszáj teljes eltűnése után repesztette meg. Adrienn gyorsan és egészségesen, 3200 grammal született meg, és ma már édesapja példáját követve maga is végzett orvos.

Ádám nagy korkülönbséggel, de egyéb tekintetben testvéreihez alkalmazkodva, úgyszintén fordítva helyezkedett el édesanyja hasában. Ekkor már fel sem merült a császármetszés lehetősége, mert a kisfiú egyszerű fartartásban volt, s így szövődménymentes szülésre lehetett számítani. Így is történt, a 39. héten erőteljes, rendszeres fájásokkal, 3000 grammos súllyal született – popsival előre. Ő is tökéletesen egészséges, ma már tizennégy éves.

A gyerekek édesanyja vékonyka, 158 centiméter magas, s időnként bizony az is előfordult, hogy gyerekei nővérének nézték. Az ő példája is bizonyítja, hogy a megfelelő medenceméret nem jár együtt okvetlenül öles termettel és hatalmas csípővel. Szüléseit az is megkönnyítette, hogy bízott benne, férje és a választott orvos jó döntést fognak hozni, ezért a szülés haladását nem nehezítette görcsös félelem.

Szaktanácsadó: Dr. Bördős Lajos szülész-nőgyógyász, osztályvezető főorvos, Jászberényi Erzsébet Kórház

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Kismama magazin