Terhesség

Mit érzékel a magzat?

A magzat a mi fogalmaink szerint nem lát - hiszen többnyire csukva tartja a szemét, és a méhben feltehetőleg nincs sok néznivaló. Meg tennivaló. Meg szagolni való. Ez azonban tévedés...
2007. Szeptember 06.

A magzat és a környezet

Fény

A külvilágból kevés fény szűrődik be, ez leginkább vörös árnyalatú. Megfigyelték, hogy ha az anya elemlámpával világít a “hasába”, a magzat válaszol. Némelyik korai fejlesztő módszer épít is erre a jelenségre. A baba szeme születéskor találkozik először közvetlen fénnyel – a legjobb nem fényáradatban, főleg nem műtőlámpa megvilágításában fogadni őt.

Hang

A 22. héten érkezik meg a magzat a hangok világába. Még kusza zajnak hall mindent, de lassan elkezdenek szétválni a különböző “zenék”: az anyai szív és az ütőerek ritmikus dobbanásai, a keringő vér nesze, a légzés, ami újabb ritmust ad, anya beszéde, éneke, majd a kintről beszűrődő zajok, az utcai forgalom, az otthon hangjai és a muzsika, amelyet szülei élveznek.

Ha erős zajt hall, élénken mozog, nyugtalan lesz. Az ismerős, kellemes hangokat, ritmusokat elraktározza, és születés után felidézi. Ha a mamához bújhat, és újra hallja a szívdobogást, könnyen megnyugszik.

Szagok és ízek

A 20. hétre a magzat ízérzékelése megközelíti az újszülöttét. A magzatvíz édeskés íze természetesen meghatározó a baba számára. A kismama étrendjében szereplő aromás fűszerek, növényi kivonatok (mustár, fokhagyma) is befolyásolják a megszokott ízt. Ugyanez vonatkozik az anyatejre is.

Ne lepődjön meg a fokhagymaimádó édesanya, ha a babája is él-hal majd a fokhagymáért – hiszen még alig volt húsz centi, már ebben az ízvilágban lubickolt. Bár a mama pocakjában még csak magzatvízben oldott aromákkal találkozik az apró baba orra, megszületés után azonnal érzékeny lesz a külvilág híreire.

Az újszülött képes felismerni a mamája illatát, a saját mamatejet megkülönböztetni egy másik anyukáétól, sőt bizonyos vizsgálatok szerint az orra vezeti az anyamellhez is.

Érintés

A tizedik héten kimutathatóan válaszol az érintésre a pici, fájdalmat is érez. Valójában az érzékelés “gyakorlására” adódik a legtöbb lehetősége: megérinti a méhfalat és a köldökzsinórt, nem is olyan ritkán szopja az ujját, s az is előfordul, hogy testrészei a méh falának nyomódnak, így válaszolgatós játék indulhat a szülők és a baba között.

A szülők még azt is elérhetik, hogy kívülről befolyásolják a baba mozgását: följebb vagy lejjebb csalogatják, mozgásra késztetik vagy elcsendesítik.

Stressz

Sokan tartanak attól, hogy a babában mély nyomot hagy, ha az anya megijed valamitől, vagy szorongató helyzetet él át. Egy-egy megrázkódtatás biztosan nem árt a babának, hiszen a nyugalmi helyzet hamar visszaáll. Ám ha az anya folyamatos stresszben él, szervezetében nagy mennyiségű stresszhormon termelődik, amely a méhlepényen keresztül a baba vérkeringésébe is bekerül.

Ez már a születés utáni időszakra is hathat: a kicsi az átlagnál nyűgösebb, nyugtalanabb lesz. A szülők feladata, hogy türelemmel, sok dajkálással biztonságos érzelmi légkört teremtsenek számára. Ezzel segíthetik abban, hogy feldolgozza a magzati korban átélt nehézségeket, és túllépjen azokon.

Környezetszennyezés

A környezeti ártalmak is “megszűrve” érkeznek a babához, de bizonyos anyagok így is nagy kárt okozhatnak a pici éretlen szervezetének – főleg a fejlődés első heteiben. Sok nő egész várandóssága alatt óvakodik mindenféle “káros” anyagtól, nem iszik meg egy pohár bort, távol tartja magát a kávétól és a tenger gyümölcseitől – de a szülés alatti fájdalomcsillapítás érdekében hozzájárul, hogy a testét kábító fájdalomcsillapító szer árassza el – ez pedig hatással lehet a kicsire is.

Érdemes mérlegelni, mivel okozunk nagyobb problémát.

(Gyors és pontos felvilágosítást adnak a teratológiai szaktanácsadáson: 363-2229)

Betegségek és gyógyszerek

Az anyai betegségek többsége annyiban veszélyezteti a kicsit, amennyiben gátolja tápanyag- és oxigénellátását. A várandósság alatt szedett gyógyszerek is lehetnek ártalmasak, de nem vethetjük el egyértelműen a gyógyszerszedést.

A kezeletlen asztma légzési nehézségekkel jár, amely magzati oxigénhiányt okozhat. Ez jobban veszélyezteti a picit, mint az asztma elleni gyógyszer. Természetesen minden orvossal közölni kell, ha babát várunk, hogy ennek megfelelő kezelési módot javasoljon.

Az anya és a környezet

Fény

A modern életmód hatására sokkal kevesebb természetes fényhez jut szervezetünk, mint amennyire szükségünk lenne. Az ember eredetileg nem neonfénnyel megvilágított irodába “van tervezve”, hanem szabad levegőre. A fény nem csak a látáshoz kell. Szabályozza a napi ritmust és a hangulatunkat is. Gátolja a melatonin nevű anyag felszabadulását, amely hozzájárul a depressziós hangulat kialakulásához.

A mesterséges fény sajnos nem segít. Az általánosan használt fényforrások kifejezetten káros hatással vannak ránk. Nem segít a szolárium és a kvarclámpa sem. Irány a napfény, sétáljon a szabadban, amennyit csak lehet!

Hang

A kismama hangulata nagyon változékony. A zene kiteljesíti a boldogságot, és elűzi vagy legalábbis tompítja a rosszkedvet. Házimunka mellett vagy utazás közben hallgassa kedvenc komolyzenei műveit, vagy vidítónak egy kis mediterrán zenét, afrikai ritmust!

Az egészséges kismama számára nem tilos a tánc – és micsoda örömforrás! Ha pihennie kell, vagy éppen el szeretne lazulni, nagyon jó, ha nyugodt, finom dallamokat vagy kifejezetten erre a célra komponált relaxációs zenét hallgat. Ez vajúdás közben is sokat segít, így könnyebben eljut a szülés alatt kialakuló megváltozott tudatállapotba.

Szagok és ízek

Várandósság alatt a terhességi hormonok hatására megváltozik a szagokhoz és ízekhez való viszonyunk. Ha valami nem tetszik, az nagyon nem tetszik. A harmadik szobában megérezzük, ha valaki dohányzik, az áruház halpultja előtt viszont a kötelező karácsonyi ponty megvásárlása érdekében sem vagyunk képesek hosszabb időt eltölteni.

Nagyon valószínű, hogy ami nem ízlik, vagy nem esik jól, azt el is kell kerülnünk. A szervezet ezekkel a figyelmeztető jelekkel védi a babát és a kismamát.

Érintés

Az érintés felbecsülhetetlenül fontossá válik a várandós számára, főleg, ha párjától kapja. Ám ahogy elkezdődik a vajúdás, megváltozhat a helyzet. Van, aki kifejezetten rosszul érzi magát még a gondolatától is, hogy akár egy ujjal hozzáérjenek, nemhogy bensőséges ölelésre vagy masszázsra vágyna.

Ugyanez lehetséges a gyermekágyi időszakban is: előfordul, hogy a kismama annyira “megtelt” a babával való folyamatos érintkezéssel, hogy másra nincs igénye. Egy dologra vágyik a teste: hogy békén hagyják. Ez persze változik, hamarosan újra boldog biztonságérzet tölti el párja ölelő karjában.

Stressz

A várandósság egyik korai jele az érzékenység. Azok a kisebb sérelmek, amelyeken eddig átsiklott, most mérhetetlenül fel tudják bosszantani a kismamát. Sírva fakad olyan dolgok miatt, amiket eddig észre se vett, vagy hidegen hagyták. Felelősséget érez a kisbabáért, és közösséget más várandósokkal, anyákkal.

Érzékeny lesz mindenre, ami őket – tehát ami az emberiséget érinti. Ez azért elég nagy falat. Ám ami eddig komoly stresszt okozott, most lehet, hogy meg se kottyan: a munkahelyi pletykák, feszültségek vagy egy vizsgaidőszak megpróbáltatásai leperegnek róla: úgy érzi, a baba a fontos igazán, és nem az, hogy hányast kap a szigorlatra. Így aztán lehet, hogy sokkal könnyebben veszi az akadályokat.

Környezetszennyezés

Már a várandósság előtt befolyásolja a család életét. Egyes környezetszennyező anyagok ugyanis jelentősen ronthatják a pár termékenységét. Az elmúlt ötven évben az egészséges népesség átlagos spermaszáma 50 százalékkal csökkent!

Ezt a legtöbb kutató a környezetszennyezés hatásainak tulajdonítja. A nő hormonháztartását is megzavarhatják a szennyező anyagok, ez megnehezíti a teherbe esést, és fokozhatja a vetélés veszélyét.

Betegségek és gyógyszerek

A magzat az anya szervezete számára fele részben idegen test, amelyet valójában ki kellene löknie. Még sincs így! Ez annak köszönhető, hogy várandósság alatt az anya immunrendszere kicsit “visszafogja magát”. Ez jó hír az autoimmun betegségben szenvedők számára: az allergia, az asztma, a rheumathoid artritis és mások tünetei jelentősen enyhülhetnek. Viszont a nátha, az influenza könnyebben megtalálja a kismamákat, akik ráadásul (néha fölöslegesen) tartózkodnak a gyógyszerektől.

További hasznos cikkek a témában:

  • Baba psziché: Mozog a zenére a magzat
  • A magzat érez, hall minket
  • Műértő magzatok
  • Méhen belül sírnak is a magzatok
  • Forrás: Kismama magazin