Terhesség

Szabad-e halat enni a kismamáknak?

Régi aggodalom, hogy a terhesség alatt fogyasztott tengeri halak higanytartalma károsan hat a magzati agyfejlődésre, és felelős lehet az autizmus kialakulásáért. Egy új, 30 évet felölelő kutatás cáfolta, hogy bármiféle összefüggés lenne köztük.
2013. Augusztus 20.

A tanulmány megmutatta, hogy nincs bizonyíték a kismértékű higanybevitel és az autizmusszerű viselkedési zavarok között – írja az MTI. Olyan anyák gyermekeiről van szól, akik a terhesség alatt hetente akár 12 alkalommal is fogyasztottak halat” – közölte Edwin van Wijngaarden, a kutatás vezetője, a Rochesteri Egyetem Orvosi Központjának (URMC) munkatársa, az Epidemiology című szaklapban megjelent tanulmány egyik szerzője.

A hal a várandós kismamák igen fontos tápláléka, hiszen amellett, hogy kitűnő fehérjeforrás, olyan kedvező hatású anyagokat tartalmaz, mint a szelén vagy az E-vitamin, vagy a magzati agyfejlődés számára lényeges omega-3 telítetlen zsírsavak. Ugyanakkor a nagy mennyiségű higany bevitele bizonyítottan fejlődési rendellenességekhez vezet, ezért sokan, köztük hivatalos amerikai szervezetek is arra intik a kismamákat, hogy korlátozzák a halfogyasztást. A kutatók szerint azonban a kis mennyiségű higany hatásáról az ajánlások kibocsátásakor nem volt adatuk.

Ehet-e a kismama tengeri halat?

A higany természetes forrása a vulkáni tevékenység, ám lehet a szénnel működő erőművek mellékterméke is. Legnagyobb része a Föld óceánjaiban ülepedik le, ahol végül a halak szervezetébe is bekerül. Noha egyetlen hal húsának higanytartalma jelentéktelen, tartanak attól, hogy a tengeri halban gazdag étrend következtében az alacsony mennyiség összeadódik.

A Seychelles-szigetek ideális helyszínnek bizonyult egy olyan kutatáshoz, amely a folyamatos higanybevitel lehetséges egészségügyi hatását vizsgálja. Az ország lakosainak elsődleges tápláléka a hal, melyből tízszer annyit fogyasztanak, mint az európaiak vagy az amerikaiak.

A Seychelles-i Gyermekfejlődési Kutatás az 1980-as évek közepén kezdődött azzal a céllal, hogy megvizsgálja a halfogyasztás és a higanybevitel hatását a gyermekek egészségére. Bár az ország halfogyasztása lényegesen magasabb, mint a fejlett világban bárhol, a higanybevitel még így is alacsonynak tekinthető – magyarázta Philip Davidson (UMRC), a kutatás egyik résztvevője.

A kutatás bebizonyította, hogy az amerikaihoz és európaihoz képest hat-tízszer magasabb anyai higanyszint nem befolyásolja a gyerekek egészséges fejlődését. Ha a Seychelles-szigetek lakosságánál nem mutatkoztak a higany ilyen mennyiségének káros hatásai, akkor valószínűleg nem is léteznek” – hangoztatta Davidson.