Terhesség

Ötletek kikapcsolódásra

Most még megtehetjük, hogy bőségesen szánunk időt mindenre, ami kedves a szívünknek, és jót tesz a testünknek. Először talán önzésnek tűnik, utólag azonban kiderül: nincs jobb befektetés, mint a tartalékok felhalmozása!
2007. Szeptember 06.

Senkit sem szeretnénk azzal ijesztgetni, hogy a gyerekek születése után még zuhanyozni és enni is csak akkor lesz ideje, ha szerencséje van, mert ez így természetesen nem igaz, noha sokan még ennél is súlyosabbnak érzik a helyzetet, legalábbis eleinte. Annyi azonban bizonyos, hogy a gyerekes életforma döntő változásokkal jár. Jobbára a tartalékainktól, magabiztosságunktól és belső nyugalmunktól függ, hogy a változásokat csapásként vagy életörömmel, mozgással teli új kihívásként éljük meg.

A nők sajnos eleve hajlamosak arra, hogy saját személyüket, igényeiket és vágyaikat háttérbe szorítsák. Sokan közülünk úgy gondolják, kötelességeik vannak, amelyeknek meg kell felelniük – mindenáron. Elterjedt nézet, hogy a családi béke és a jól működő házasság záloga, ha minden csillog-villog otthon, ha naponta házi koszt készül, és minden helyzethez azonnal alkalmazkodni tudunk. Nem hátrány persze, ha mindez valóban teljesül, mégpedig játszi könnyedséggel, de abba sem kell belerokkanni, ha nem így van.

A terhesség kilenc hónapja kiváló alkalom arra, hogy idejében, nyugalomban, társunkkal kettesben végiggondoljuk ezeket a kérdéseket, és sorrendeket állítsunk fel. A saját épülésünkre, pihenésünkre, szórakozásunkra fordított idő mindig busásan megtérül! Összegyűjtöttünk néhány ötletet, merrefelé érdemes keresgélni, ha kikapcsolódásra, feltöltődésre vágyunk, illetve milyen trükkökkel könnyíthetünk feladatainkon.

Esti programok

A kisbabával sem kell majd otthon ücsörögni, de azért akadnak helyek, ahova viszonylag ritkán jár az ember csecsemővel és kisgyerekkel. Például moziba, színházba, operába. Érdemes elmélyedni a műsorban, mert a kisebb mozik kínálata egyenesen lenyűgöző és nagyon változatos. Akciófilmek és hervasztó horrorok helyett bőven találunk figyelemre méltó alkotásokat!

Végignézhetjük a színházak teljes kínálatát, mert elképzelhető, hogy néhány évig inkább a bábszínházak világában leszünk otthon. Kellemes meglepetéseket tartogathatnak az amatőr színtársulatok és avantgárd csoportok bemutatói.

Operába persze nem jár az ember hetente, de még akkor is érdemes elzarándokolni egy-egy előadásra, ha a komolyzene sosem tartozott kedvenceink közé. Estélyiben jókora pocakkal? Ezt nem szabad kihagyni! A magzatok pedig Mozart Don Giovanniját vagy a Varázsfuvolát választanák. A súlyosabb egyéniségek Wagnertől sem rettennek vissza.

Látogassunk el néhanapján valamelyik irodalmi kávéházba is. Itt a finom vacsorán kívül érdekes kamaraelőadásokban, szerzői estekben, koncertekben lehet részünk.

A lényeg: menjünk el olyan helyekre is, ahová azelőtt soha. Gyakoroljuk a nyitottságot és a rugalmasságot, nem fogjuk megbánni!

Könnyítések a háztartásban

Bár csodás érzés a babának vásárolgatni, nem biztos, hogy a ráfordítás mindig ésszerű keretek közt marad. Használt holmikban is maradéktalanul boldog lesz a gyerek, az így megtakarított pénzt pedig fordítsuk olyan beszerzésekre, amelyek megkönnyítik majd a házimunkát. Városi lakásban jó szolgálatot tehet például a luxusnak tűnő szárítógép, gyorsabbá, könnyebbé válhat a takarítás egy jó porszívóval. A konyhában rengeteg időt takaríthatunk meg egy mosogatógéppel, de ne feledkezzünk el az aprítógépről és a jól működő, állítható hőfokos sütőről se.

Könnyebb lesz a dolgunk, ha feltöltjük a mélyhűtőládát, és tetemes tartalékokat halmozunk fel, így nem fogy el a legalkalmatlanabb pillanatban, amire szükség lenne. Számos hipermarketben vállalnak házhoz szállítást, tájékozódjunk a lehetőségekről!

Barátnők között

A hasonló cipőben járó barátnőkkel ki sem fogyunk a témából. Fontos is, hogy meghallgassuk mások tapasztalatait, hiszen így tájékozódhatunk egy-egy kérdésről a leggyakorlatiasabban. Jólesik egy-egy kiadós beszélgetés, közös bevásárlótúra vagy tornászás. Azokról a barátnőkről se feledkezzünk el, akiktől még nagyon távol áll a gyerekvállalás. Talán átmenetileg úgy tűnhet, nehéz velük közös témát találni, s bosszantó lehet, hogy saját tapasztalatok hiányában is bátran véleményt nyilvánítanak szüléssel, terhességgel és gyerekneveléssel kapcsolatos dolgokról. Érdemes túllépni ezeken a pontokon, hiszen a régi barátság megújulhat, új tartalommal töltődhet fel, ha esélyt adunk erre.

Új frizura, frissítő arcmasszázs

Igaz ugyan, hogy terhességi hormonok hatására kerekebbnek és simábbnak tűnik az arc, mint valaha, azért kozmetikushoz ilyenkor is érdemes menni, legalább egy frissítő arcmasszázs vagy arcpakolás kedvéért. Az új frizura megtervezésénél gondoljunk arra, hogy szülés után sem időnk, sem türelmünk nem lesz naponta a hajunkkal bíbelődni. Ha jól vágja le a fodrász, a tincsek szinte maguktól a helyükre kerülnek. Ne riadjunk vissza a merész változtatásoktól, határozottan pezsdítően hatnak.

Búcsú a kedvenc háziállatoktól?

Vajon száműznünk kell az összes házi kedvencet a lakásból? Sokan tartanak attól, hogy a háziállat, különösen a macska, veszélyt jelent a születendő magzatra. Ez azonban szerencsére nincs így, csupán bizonyos tennivalókat (a macskavécé tisztítása, a hörcsög almozása, a papagájkalitka takarítása) kell más családtagokra bízni.

Törekedjünk arra, hogy a szokásosnál gyakrabban tisztítsuk ki az állatka lakhelyét, és forduljunk állatorvoshoz, ha a kedvencnél aggasztó változásokat, betegségre utaló jeleket tapasztalunk. A kutyasétáltatás éppen kismamáknak való feladat, így legalább biztosítjuk a napi testmozgást és sétát. Arra viszont már a terhesség idején, a lakáskörülményektől függően gondolni kell, hogy a baba érkezése után kell-e változtatnunk az állattartás addigi körülményein. Túlzott sterilitásra sem a kismamának, sem a babának nincs szüksége.

Erre a pár hónapra vegyek ruhát?

Ezt mondogatja sok kismama, amikor arról próbálja magát meggyőzni, hogy minél kevesebb kismamaruhára adjon ki pénzt. Pedig a mai trendi kismama holmik többsége egyáltalán nem csak pocakkal hordható.

A kantáros vakondnadrágok helyett sokféle igazán nőies, vidám és jól kihasználható ruhadarabot is beszerezhetünk, arról nem is beszélve, hogy szülés után azért nem fog egyik napról a másikra eltűnni a súlytöbblet, és a testalkat nőies vonásai a korábbinál jóval erőteljesebb hangsúlyt kapnak. Szóval kalandra fel, érdemes belevágni egy izgalmas túrába, melynek végeredményeképp biztosan néhány klassz darabbal fog bővülni a ruhatárunk.

Mivel úszni, aquafitneszre járni szintén remek és üdítő elfoglaltság a kismamáknak, még fürdőruhára vagy legalább egy csinos, később is hasznosítható bikinire is érdemes költeni.

Többet leszünk otthon

Igen, ebbe azért érdemes belegondolni. Van puha, hatalmas szőnyeg, amelyen akár szunyókálni és játszani is lehet? Elég széles az ágy, hogy apa és anya mellett a baba is kényelmesen elférjen? Vagy át lehet rendezni a lakást úgy, hogy a szülők ágya mellett, a közvetlen közelben a kiságy is elférjen? Lehet-e zenét hallgatni, filmeket nézni? Csecsemő mellett sokkal kényelmesebb, ha mi tudjuk időzíteni, mikor és milyen filmet nézzünk meg. Érdemes fejleszteni az otthoni DVD-gyűjteményt is.

Tipp: A szülés utáni egy-két évben a buliba járást házi filmklubbal cseréltük fel. Kiválasztottunk egy filmet, amelyet barátainkkal együtt néztünk meg a nappaliban, utána pedig jókat vitatkoztunk róla. Az sem volt gond, ha néha be kellett szaladni közben a hálószobába gyereket szoptatni. Ételt-italt mindenki hozott magával. Ha a kismamának kímélő életmódot kell folytatnia, így nem marad ki semmiből, hiszen a beszélgetésekben akár ágyban fekve is részt vehet.

Legyünk többet kettesben

Szánjunk időt egymásra! – közhelynek tűnik, pedig talán a legfontosabb tennivaló a babavárás idején. Nagy változások küszöbén áll a család, s jó, ha minden aggodalmat, kételyt időben megbeszélünk egymással. Hajlamosak vagyunk csupán a szülésre koncentrálni, pedig az utána következő napok, hetek megszervezése talán még ennél is fontosabb.

Érdemes egy-egy hosszú hétvégére elutazni, és együtt kirándulni, pihenni, úszkálni, olvasgatni. És a reggelek! A legtöbb kisbaba a nappal együtt kel, ezért ki kell használni az időt, amíg az ember addig alhat, amíg kedve tartja, és ideje engedi.

Tipp: A páros kiruccanás célpontja akár Velence, Róma, Amszterdam vagy London is lehet. Repülővel egy-másfél óra alatt eljuthatunk Európa legszebb városaiba. A nyugis múzeumjárás, városnézés és a helyi specialitások kóstolgatása olyan üdítő élmény, amiről kár lenne lemondani, gyerekkel pedig nehezebb lesz ilyen programokat szervezni. Azt azonban figyelembe kell venni a tervezésénél, hogy a legtöbb légitársaság csak bizonyos korlátozásokkal vállalja várandós nők szállítását, nehogy a fedélzeten szülessen meg a baba.

– A 28. hét után csak orvosi igazolással, mely az utas állapotáról, a szülés várható időpontjáról szól.

– A 36. héttől kétórásnál hosszabb utat csak hatnaposnál nem régebbi orvosi igazolással lehet megkezdeni.

– A 38. héttől csak kétórásnál rövidebb útra vállalkozhat a kismama, és csak hatnaposnál nem régebbi orvosi igazolással.

Igazán jó könyvek

A kilenc hónap folyamán akadhatnak olyan időszakok, amikor jobban esik ücsörögni, feküdni, mint a megszokott nyüzsgős életet élni. Ha pár napot kórházban kell tölteni, csigalassúsággal telhetnek a napok. Válogassunk össze időben egy jó CD- és könyvösszeállítást! Gondoskodjunk a lejátszóhoz tölthető elemekről és töltőről is.

Megszületett a baba!

De hogyan fogjuk értesíteni a barátokat és üzletfeleket? Készítsük elő időben a cím-, e-mail- és telefonszámlistát, lássunk neki a kártyák elkészítésének vagy megrendelésének.

Forrás: Kismama magazin