Terhesség

Előre jelezhetővé válik a preeklampszia

Egyes kismamák hajlamosak a terhesség alatti hirtelen vérnyomáskiugrásokra, mely a preeklampszia egyik vezető tünete. Tudósok új, korszerű módszert fejlesztettek ki arra, hogy már a terhesség korai időszakában előre jelezzék a betegséget.
2010. Szeptember 26.

Az új módszer a “metabolit-profilon” alapszik: olyan anyagcseretermékeket mutatnak ki a vérben, melyek a betegséget előre jelzik. 14 olyan molekulát találtak, melyek biomarker molekulák, tehát jelzik azt, hogy a betegség kifejlődik-e a terhesség későbbi szakaszában vagy sem. A nemzetközi kutatócsoport a Hypertension októberi számában jelentette meg ezzel foglalkozó közleményét.

“A preeklampszia általában csak a terhesség harmadik harmadában fejlődik ki. A betegséget okozó változások azonban már a terhesség elején megjelennek” – nyilatkozta a cikk első szerzője, Dr. Louise C. Kenny, szülészet-nőgyógyászat professzor, aki az Írországban lévő Anu Research Center-ben kutat (University College Cork). “Ahhoz, hogy a betegséget megelőzzük és megfelelően kezelhessük, a kezelést a terhesség korai szakaszában el kell kezdenünk, ehhez fel kell ismernünk, kiknél magas a betegség kialakulásának kockázata.”

A preeklampszia életet veszélyeztető megbetegedéssé fajulhat, fő tünete a vérnyomás kiugrásokon túl a fehérje megjelenése a vizeletben. A terhességek 5 százalékában áll fenn, de az anyai halálozás vezető oka világszerte. Komolyan kell venni, hiszen nem csak vérnyomáskiugrással fenyeget, de epilepsziához hasonló rohamokat is okozhat. A betegséget kezelni nem tudják, az egyetlen lehetőség a szülés beindítása – szükség esetén akár koraszülést is javasolnak. A koraszülöttek között sokkal gyakrabban fordulnak elő megbetegedések, közöttük a halálozás is gyakoribb.

Bár a betegség pontos okait nem ismerjük, forrása a méhlepény korai fejlődése során bekövetkező zavar, tünetei pedig csak a terhesség második felében jelentkeznek. A kísérlet során 7000 először terhes kismamát vizsgáltak. 60 először terhes, egészséges kismamát választottak ki közülük, akiknek a preeklampsziára alacsony volt a kockázata, mégis terhességük végén a betegség tüneteit mutatták.

A 30 éves átlagéletkorú kismamák fehér bőrűek voltak, és Új-Zélandról származtak. Terhességük 15. hetében elvégezték náluk a szükséges vérvizsgálatot. Mind a 14 biomarkerre pozitív volt az eredményük. A kutatók a módszert kipróbálták Ausztráliában is – fiatalabb és etnikailag még nagyobb változatosságot mutató kismamákon. A 40 kismamából 39-nek már a terhessége korai szakaszában megjelent mind a 14 biomarkere.

Az eredmények időben történő diagnózist és szorosabb ellenőrzést tesznek lehetővé, javítva az édesanyák és magzataik esélyét az egészséges életre. Sajnos azonban a kísérletek még korai szakaszban tartanak, más populációkon is el kell végezni őket, hogy a szűrést általánossá tehessék. Így közelebb juthatnak a preeklampszia kialakulásának okához, új kezelési sémákat fejleszthetnek ki, ami szintén nagy előrelépés lehetne. A kutatások tovább folynak. A következő öt évre a kutatók célja az, hogy olyan vizsgáló módszert fejlesszenek ki, amellyel már a terhesség korai szakaszában kiszűrhetik a magas rizikójú kismamákat.

Forrás: Medipress